Egyszer volt...
Egyszer volt 1972 karácsonya, mikor az ikrek megszülettek. Ani és Tibi…
Hogy miért írok erről? Mert Tibi 2009. augusztus 16-án egy tragikus közlekedési balesetben meghalt. Egy eléje kanyarodó furgonnal ütközött, mikor lefelé bringázott a Szépvölgyi úton. Ez annyira sokkoló és igazságtalan, hogy megszólalni is nehéz, nemhogy valamit leírni…
Mégis arra kérlek benneteket, hogy segítsetek megőrizni Őt, hiszen az ember akkor hal meg igazán, ha elfelejtik. Ez az oldal Tibi emléke, formáljuk mindannyian, hogy teljesebb legyen a kép. Ha ismertétek, nem kell bizonygatnom: megérdemli azt, hogy megőrizzük emlékét életünk végéig. Küldjetek történeteket, képeket, videókat, hangfelvételeket, zenéket, bármit ami kapcsolódik Tibihez. Meséljétek el, milyennek láttátok őt, milyen közös emléket osztanátok meg itt a többi látogatóval. Gyerekkor, suli, katonaság, munkahelyek, bulik, koncertek, zenekar, peca, pintyek, kirándulások, bringázás, szövegek, rajzok, bármi. Mindenki más és más oldalát ismerte jobban, de vajon ismerte-e Őt bárki is teljesen?
Mit lehet egy ilyen helyzetben tenni amikor felborul és átrendeződik egész belső világunk, értékrendünk? Próbáljunk mi is javítani magunkon valamit azzal, hogy megértőbben, segítőkészebben fordulunk egymáshoz. Ahogy Ő is tette mindig…
Köszönet az oldal alkotóinak, az igazi barátoknak.
Mihály Ferenc
Szenteste van. Itthon vagyok. Itthon, ahol felnőttünk. Éjfél elmúlt, s tudom, hogy 37 évvel ezelőtt ilyenkor már bepólyálva “feküdtünk a karácsonyfa alatt”.
Egyedül vagyok. Máskor is volt már ilyen, hogy nem voltunk együtt ilyenkor. De tudtam, hogy pár nap múlva bepótoljuk. De valami, amit nevezhetünk Sorsnak, Teremtőnek, Istennek, Végzetnek nem így gondolta. Nem pótolhatunk be többé semmit. Semmit…
Bárhová nézek Téged látlak.
Látom, ahogy kilépsz a fürdőszobából, a gyönyörű hajad, amit mindig irigyeltem Tőled, gumival fogod össze. S tódul utánad az illat. Kérdezem mi ez, s Te szinte szégyenkezve mutatod meg. Látom, ahogy a szobánkban hason fekszel az ágyadon, a hajadtól nem is látszik az arcod. Jóízűen horkolsz… Bárcsak hallanám még, s ne csak emlék lenne mindörökre. Látom, ahogy belépsz az ajtón, kezedben az utazótáskáddal, fejeden a Tasmán ördögös sapka. “Na jó estét!” ennyit szólsz mosolyogva, s már végig is pusziltál mindenkit… Soha nem érzem már az arcomon a szakállad szúrását. Látom, ahogy jössz az udvaron keresztül az öles lépteiddel, a hajad két oldalt lobog utánad…
Látom, ahogy a napszemüvegedet felteszed, beülsz a piros autóba és elrobogsz… Látom az utolsó napot, amikor találkoztunk. Nagyon vártalak, azt mondtad 3 körül jössz. Pontos voltál mint mindig. Sokat nevettünk, ugrattalak, hogy lassan szétcsattannak a tetkóid annyit híztál. Amikor este elindultál azt mondtam megszokásból, vigyázz Magadra. Te mosolyogva integettél, s mentél, hogy másnap indulhass Romániába a barátaiddal. Ekkor beszéltünk utoljára.
Miből tudhattuk volna, hogy ez az utolsó találkozásunk????????????
Aztán jött az, amire soha nem is gondoltam, eszembe sem jutott. Miért gondolna az ember arra, hogy a testvérét ott látja, ahol soha nem kellene látnia.
Hogy ez az időszak lesz eddigi életem legborzasztóbb, legfájdalmasabb és legtehetetlenebb szakasza. Amikor már minden késő. Már nem tehetek, nem mondhatok semmit, mert nincs rá reagálás, nincs felelet Tőled. Úgy gondoltam, Te mindannyiunkat túlélsz. Érzem, sok dolog kimaradt a közös életünkből. De már hiába kapálódzok és vinnyogok, ez így marad.
Nem hiszem el, hogy ennyi maradt nekünk. Fényképek, zenék, személyes dolgok.
S Te? Te hová lettél?
A legjobb ember akit ismertem, s akinek ezt soha nem mondtam meg. Iszonyúan fáj minden elmulasztott pillanat amit nem úgy éltünk át, ahogyan jobb lehetett volna. Fáj minden születésnapi jókívánság. Hogyan is lenne ezután boldog ez a nap? Hiányzol, s megőrjít a tudat, hogy nem látlak néhány hét múlva, mint ezelőtt.
Hallom a hangod, ahogy a bajszod alatt dörmögsz búcsúzáskor: “Majd találkozunk.”
Ani
2009. 12. 25.
Halálra gázoltak egy biciklist Budapesten
Elütöttek egy kerékpárost Budapesten, a III. kerületben vasárnap este, a biciklis a helyszínen életét vesztette – közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya.
Az eddigi adatok szerint este hét óra tájban a Virág Benedek utca és a Szépvölgyi út kereszteződésében egy kanyarodó tehergépkocsival ütközött a kerékpáros. A 36 éves férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az ügyben a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya folytatja le az eljárást szakértők bevonásával. 2009. augusztus 16., vasárnap 21:36







SZÓLJ HOZZÁ!
Kimondhatatlanul…
Van az a szeretet ami még a halállal sem múlik el. Még 9 év után is mennyire tud ez fájni…
Hiányzol. Elmondhatatlanul…
Újabb év … Kimondhatatlanul hiányzol. Szeretlek. Bárcsak hallanád …

Újra itt egy születésnap… A hetedik Nélküled. A hiány, az érzés a régi. Kimondhatatlanul hiányzol…

Semmi nem változott. Ugyanúgy fáj, de már nem mutatom ki. Vannak napok, amikor nehezebb, de ez így lesz már mindig.
Nem tudom szavakkal elmondani, hogy mennyire hiányzol…

Légy boldog, bárhol is jársz.
Gondolatban megöleltelek Benneteket.
Nagyon hiányoztok…

Akkor éjszaka kint ültem a lépcsőn reggelig. Nem hittem el, bíztam, reménykedtem. De a másnap kegyetlenül észhez térített: megtörtént.
Öt év. Öt év Nélküled.
Nem változik semmi, csak az idő múlik.
Gyakran álmodom Veled, Otthon vagyunk, olyan mint régen. Olyankor boldog vagyok álmomban.
Elmondhatatlanul hiányzol…

Hónapokig nem néztem meg az oldalt, de nem bírtam tovább.
Féltem az érzelmektől, pedig minden nap látlak magam előtt, beszélek Veled-Hozzád gondolatban.
Újra átéltem a tehetetlen vergődést, a kínt, ordítanék, de alszik mindenki.
Azt mondták, idővel jobb lesz… Nekem ugyanúgy fáj és ugyanúgy hiányzol…

Drága Tibi!
Remélem, hogy ugyanúgy mosolyogsz rám most is, mint a fotókon.
Kinevetsz, hogy még mindig bőgök … Megsiratlak a születésnapunkon míg csak élnem kell.
Azt kívánom Neked, hogy légy boldog bárhol is jársz.
Szeretlek és elmondhatatlanul hiányzol …

Ezen a karácsonyon nem mentem be a házba.Mindig féltem ettől, amikor már nem lesz kihez hazamennem…Ti együtt vagytok, én meg gondolatban Veletek.Merengek az emlékeken, milyen boldog is voltam 36 éves koromig.Csak akkor még nem tudtam, milyen szerencsés vagyok, hogy ebbe a családba születtem.Elmondhatatlanul hiányoztok…

Ma három éve, hogy menned kellett…
Azóta nincs nap, hogy ne gondolnék Rád…
Drága Tibi, annyi minden történt azóta, de ha tényleg létezik az amiben hiszek, akkor Te is tudsz mindenről.
Hiányzol, nagyon hiányzol…

Már a harmadik születésnap Nélküled.
És a legfájdalmasabb karácsony…
39 éve Ti ketten voltatok hozzám a legközelebb, testileg és lelkileg is.
Soha, semmi nem lesz már olyan, mint amikor még Család voltunk.
Csak az emlékek maradtak és a fájdalom…

Lassan másfél éve, hogy fentről nézel le Ránk és mégis a mai napig sokan gondolunk RÁD nap, mint nap. Talán mások is gondolnak arra, hogy milyen jó lenne azt a napot megváltoztatni…Jobb lenne most B.Ú.É.K.-ot kívánni Neked..

Ennyi idő eltelte után sem tudom mit lehetne ide írni , amely hűen visszaadná a gondolataimat …

Az emlékeimben mindig felvillannak a “Keleti”-parti pecázások és sörözések, és a zenekari próbák, melyekre mindig szívesen mentem! Egy remek embert ismertem meg benned! Legyen az álmod szép, MisiTibi!
Eltelt egy év és semmi nem változott.
Nem fakult, nem tompult, maradt…
De, mégis más valami: minden nappal egyre jobban HIÁNYZOL…
Aludd örök álmod nyugodtan, csendben…
…szeretlek…

“…Volt egy fiú, s egy forró délután
eltévedt végleg az Élet útján.
Eltévedt fiú, olyan mint bármelyikünk,
szerette az életét és az álmait.
Elindult Ő a fények útján …”

Drága Tibi!
Az ember soha nem tudja meg, hogy mennyire is fog hiányozni azoknak akik itt maradtak!?

Ma van a születésnapod…de már csak mi öregszünk tovább. Jó, hogy nem ismerjük a jövőnket.

Köszönöm ezt az oldalt én is!Jó Őt újra “látni,hallani”!Mindannyiunkban tovább él,hiszen Ő JÓ EMBER volt!!!!
A mélybe csak tested merült el,
csak ő tűnt el a föld alatt,
de lényed lényege ezer felé
szóródva is köztünk maradt.
Köszönet ezért az oldalért, köszönet az arcáért a hangjáért melyet már csak itt hallhatunk.

Váratlanul ért a halál.Búcsú nélkül mentél el.Aludd szépen örök álmod.Soha nem feledünk el…….

Köszönjük Sanyi ezt az oldalt Tibi emlékére…… “Emléke örökké bennünk él”…….

Ez nagyon jó öttlet nagyon jól eset ezt nézni el is érzékekenyültem ! Én meg sem ismertem volna már régen nem láttam! köszi annak aki kitalálta!

Hálás köszönet ezért az oldalért,őt mindíg a szivünkben fogjuk megőrizni olyan mintha még most is köztünk lenne,de jó végignézni a képeket bár sírás nélkül nem lehet!

Nagyon nehéz megnézni ezt az oldalt, sírás nélkül szinte lehetetlen. 🙁
Ahogy a sok fotón mosolyog…olyan, mintha még mindig közöttünk lenne..és bár így lenne! 🙁

Sanyi!
Köszönet érte, hogy megalkottad ezt az oldalt.
Mindig Te tudtál róla leghamarabb, ha hazaindult Szoboszlóra. Neked szólt elsőként …
Hálás vagyok, hogy ennyi éven át a legjobb barátja voltál.
Köszönöm …
